Sport és önbizalom…
Már a csecsemő számára is nagyon fontos a mozgás, az érintés, az „én csinálom” élménye. Mindezek a tapasztalatok szorosan összefonódnak a szülő-gyermek kapcsolathoz fűződő érzésekkel, és nagyban meghatározzák a gyermek további fejlődését. A gyermek a saját mozgása, a környezettel való kapcsolata révén megélheti személyes hatékonyságát, autonómiáját. Ha van emlékünk először felülő vagy járni kezdő baba kitörő öröméről, akkor nem szorul bővebb magyarázatra, milyen örömforrás lehet a gyermek számára saját testi erejének megélése. Szerencsés esetben az általa szeretett személyek ebben a megismerő folyamatban támogatóan kísérik a csöppséget, és biztonságossá teszik számára a világ aktív felfedezését. A mozgás és az értelmi, érzelmi területek együtt fejlődése meghatározó jelentőségűek (ez az úgynevezett dinamikus szenzoros integrációs terápia alapja is) a gyermek fejlődése szempontjából.
Miért is ilyen jutalmazó számunkra a mozgás? A sportolás során hatékonynak érezhetjük magunkat, ráadásul közben szervezetünk boldogsághormonokat termel, így segítve a feszültség, stressz elűzését és a jobb közérzet megjelenését. Ha rendszeresen végzünk testmozgást, szervezetünk hosszútávon is reagál, és visszajelzést ad a befektetett energiáról azzal, hogy egyre többet bírunk, egyre jobb teljesítményt érünk el, megváltozik alakunk. A jó teljesítmény növeli az önbizalmat, de mindez fordítva is igaz: a magasabb önbizalom megfelelőbb teljesítménnyel társul; a fejlődésünket segíti a hit, hogy rendelkezünk a sikerességhez szükséges képességekkel. („Képes vagyok rá!”)
A testi erőfeszítések során a személy olyan erőforrásokat fedezhet fel magában, amikről korábban talán nem is tudott. Önmaga határainak próbálgatása önbizalommal tölti el az egyént, ami általában növeli a motivációt a további mozgásra. A sport tehát lehetőséget nyújt arra, hogy a személy saját magát és erejét egy új megközelítésből lássa. Ez azt is jelenti, hogy a rendszeres, hozzánk illő sportolási forma –amihez öröm érzése kapcsolódik – segít megtanulnunk jobban önmagunk lenni. Nagyobb testtudatosságunk, közelebbi kapcsolatunk alakulhat ki a testünkkel, amitől kiegyensúlyozottabbá válhatunk. Jelen cikk nem foglalkozik a szélsőséges kimenetelekkel, de fontos megemlíteni, hogy ez a fokozott testtudatosság sajnos a másik irányba is elsülhet, és a személy elkezdhet függni a testedzéstől, a jobb-és jobb teljesítménytől, egyre kritikusabb lehet az alakjára, egyre irreálisabb célokat fogalmazhat meg magának.
A sport jelenleg egy szociálisan elismert, már-már elvárt tevékenység, így már a tényért magáért elismerést kaphatunk, hogy rendszeresen mozgunk és ügyelünk egészségünkre, életmódunkra.
A sport önbizalom növelő hatásánál van egy tényező, amit a Vitakid csapatnál is elsődlegesnek tartunk: a társak ereje az egyéni fejlődésben. A csoportban mozgás során megtanulható a csapatban dolgozás, a munkamegosztás, és megélhető az együttes élmény és siker elsöprő ereje, az esetleges kudarc közös feldolgozása. Mindig lesz, amiben gyengébbek, és amiben kiemelkedőbbek vagyunk, mint a többiek, így a csapattagok összefogva segíthetik egymást a kitartás és céltudatosság növelésében, a nehézségek fejlesztésében, az előnyök elismerésében, modellt nyújthatnak egymásnak akaraterőben, sportszerűségben, a gyengeségek felvállalásában, az erősségek kiaknázásban.
Az egyén önbecsülése és a csoport általi megbecsültsége szorosan összefügg, a csoporttagok a csapat visszajelzéseiből is építkeznek, így a csapat általi támogatás és elfogadás meghatározóak az önbizalom formálódásában. Szerencsés esetben a személy megtanul egy összeszokott csapatban működni és közben megőrzi és fejleszti saját egyéniségét és céljait is. A gyerekeknél mindez még hasznosabb, hiszen személyiségfejlődésüket nagyban támogatja, ha egy megfelelő közösségben játszhatnak és dolgozhatnak, szinte észrevétlenül elsajátítva a társas kapcsolódás alapvető szabályait. Arról nem is beszélve, hogy fontos kapcsolatok, barátságok szövődhetnek egy ilyen csapatban!
A rendszeres testmozgás révén ráadásul legtöbb esetben a feszültségcsökkenés és kevesebb magatartásbeli probléma mellett nő a koncentrációkészség és az akaraterő, valamint az idő beosztása, a tervezés, a feladatközpontú megküzdés is javul- mindezek pedig segíthetik az iskolai életben való boldogulást. A gyermek megtapasztalhatja, hogy hibák nélkül nincsen siker, és azt is, hogy már maga az is jutalmazó, ha élvezzük és szeretjük, amit kitartással csinálunk.
Fontos azonban, hogy a sportban lévő potenciál az ellenkező módon is elsülhet. A nem a gyermek igényeihez és képességeihez igazított mozgásforma, a negatív ítéletek, a nem kívánt sportok vagy túl magas teljesítményszint erőltetése rombolóak a gyermek önbizalmára, személyiségfejlődésére és mozgáshoz való viszonyára nézve. Sokakat gátol például a versenyhelyzet, ők a versenyeztető sporttevékenységekből nehezen tudnak profitálni. Mikor sportlehetőséget keresünk gyermekeinknek, próbáljunk minél jobban rájuk hangolódni, figyelni arra, milyen közegben érzik magukat oldottan, mihez van kedvük – hiszen szinte mindegy, mit sportolnak, a lényeg, hogy ezt jókedvvel és biztonságban tehessék, jól érezzék magukat a bőrükben. A sportba való bevezetés során tehát nem mini-felnőttként vagy leendő olimpikonként kell kezelni a gyermeket; a tehetséges gyermek fejlődése szempontjából egyébként is az az egyik legfontosabb tényező, hogy időt és teret kaphasson a játékosságra és élvezetes tevékenységekre.
A gyermek a rendszeres testmozgással segítséget kap ahhoz, hogy megbecsülje szervezetét, kiélhesse fejlődésre való igényét, jobban megismerje magát és határait, és könnyebben vegye az akadályokat, amikkel találkozik a mindennapjaiban- így egészségesebbé, kiegyensúlyozottabbá válhat.