Cikkek

Mit tegyünk, ha szorong/fél a gyerek? – gyakorlati útmutató

family„Miért nem akar egyedül elaludni ez a gyerek?” „Jaj, már megint bepisilt Nóri!” „Úristen Dani tikkel, rágja a körmét/megint szopja az ujját,… hiába mondom, hogy hagyja abba, csak folytatja?” Mit csinálok rosszul? Forduljak szakemberhez?

Kedves Szülők! Mielőtt elkeserednének, megijednének, vagy elbizonytalanodnának, hogy mivel állnak szembe, vagy mit tegyenek, ezzel az írással igyekszem segíteni Önöknek néhány támpont megadásával, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekek fejlődéséből, pszichés gondjaikból eredő testi, viselkedéses tünetek útvesztőjében, illetve megoldásokat találhassanak első körben akár szakember bevonása nélkül.

Azt hiszem, már kórusban mondják Kedves Szülők, hogy arra mindig oda kell figyelni, ha a gyermek viselkedése megváltozik, mert az azt jelenti, hogy valami zajlik csemeténk testében-lelkében. A leggyakoribb tünetek, amelyeknél érdemes fontolóra venniük, hogy szemük fénye szorong, félelmekkel küzd és nem valami betegség gyötri őket az alábbiak:

  1. Eddig elaludt egyedül, szépen eljátszott egyedül, nem félt egyedül maradni és így tovább – azaz önmagában is biztonságban érezte magát, azonban ez megváltozott (vagy esetleg sosem volt meg, akkor ez bizony jelzi, hogy gyermekünk szorong).
  2. Mindig ugyanarról akar beszélni (pl. kórházban voltam) vagy napokig/hetekig állandóan azt a mesét akarja esti meseként hallani, vagy nézni még akkor is, ha esetleg olyan jelenetek is vannak benne, amelyeket csak felnőtt társaságában mer megnézni.
  3. Hirtelen túlzott óvatossággal közelít mindenhez és mindenkihez, nem akar játszani, intenzívebb félelmet mutat minden újtól.
  4. Valamilyen gyakori mozgás, szokás jelenik meg a gyermeknél – pl. rágja a szája szélét/körmét, tépi a bőrt az ujján, állandóan jár keze-lába vagy tikkel – mint például önkéntelenül pislog, krákog, köszörüli a torkát, rángatja a vállát, húzogatja a száját, orrát, szipog, horkant vagy bármilyen ismétlődő mozgást, hangkiadást végez.
  5. Pszichoszomatikus tünetek jelennek meg, mint például gyakori hányás, gyomorfájás, láz mindenféle betegség nélkül, bepisilés, bekakilás stb.
  6. Alvás problémák (nehezen alszik el, gyakran felriad/ rosszat álmodik, stb.), étvágytalanság.
  7. Ha már tud beszélni, akkor a szavakba öntött gondolatai állandóan a biztonság körül forognak – „ugye nem bánt a kutya, nem fogok leesni, nem fogsz meghalni stb.”

Most vegyük sorra, hogy milyen életkori sajátosságokat mutatnak a gyermeki szorongások/félelmek megjelenése. Ugyanis minden életkornak megvan a sajátos félelemmintázata, azaz, hogy mitől kezdenek el általában félni, illetve jó esetben milyen félelmet hagynak maguk mögött a gyermekek.

Veleszületett félelmek, amelyek a félelmet kiváltó történéssel egy időben jelennek meg, és ösztönösek, nem tapasztalati úton alakulnak ki. Ilyenek a fájdalomtól, a hangos zajoktól, váratlan mozgástól, a hirtelen zuhanástól való félelmek. Az édes kis csecsemőket ne dobáljuk mosolyogva a fejünk fölé, mert ez nem örömet, hanem halálfélelmet vált ki belőlük, ráadásul a gerincük sem elég fejlett, hogy egyensúlyba tarthassák a fejüket, így életveszélyes is!

6 hónapos kor körül jelenik meg az idegenfélelem és tipegőkorban az állatoktól való félelem, valamint 8 hónaposan, majd 1,5 évesen újra aszeparációs szorongás.

Egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy az eddig bárkire mosolygó csemeténk elkezd sírni, amikor nem a szűk családja közeledik felé. Amikor ez megjelenik, ne keseredjünk el, hanem örüljünk, mert azt jelzi, hogy gyermekünk előre lépett kognitív fejlődésében, azaz meg tudja különböztetni az arcokat/embereket, így teljesen természetes, hogy az ismeretlenek félelmet váltanak ki belőle! Ilyenkor ne erőltessük, ne mondogassuk, hogy ne sírjon. Egyszerűen nyugtassuk meg, vegyük ölbe és a mama/papa biztonságos ölelésében, amikor megnyugodott, akkor mutassuk be az illetőt – könyörgöm, ne félórás önéletrajzi bemutatásra gondoljanak! „Ez itt Évi néni, anya munkatársa, aki azért jött, hogy téged megismerjen”. Legyen nyugodt a hangunk, beszélgessünk az illetővel. Ne szabadkozzunk, ne érezzünk szégyent! A gyermekünk teljesen jól, és korának megfelelően viselkedik! Ha a látogató érezteti rosszallását, akkor neki magyarázzuk el, hogy mi áll a jelenség hátterében, és ha még mindig nem érti meg, akkor fogadjuk el, hogy gyermekünk érettebben viselkedik, mint a felnőtt látogató!

Visszatérve az „idegenre”, hogy mit tehet az elfogadásért? Miközben gyermekünk az ölünkben van és megnyugodott, néhány percet követően próbálkozhat a kapcsolatfelvétellel, például „odaadhatom neked a plüss macidat?”. Ha a gyermek elfogadja, akkor haladunk. Szép lassan és fokozatosan, mindig megkérdezve, lassú, kiszámítható mozdulattal utalva arra, hogy adni akarunk neki valamit, meg szeretnénk simogatni a kezét stb. közeledhetünk hozzá. Ha nemet int, akkor fogadjuk el, hogy még nem nyertük el a bizalmát, és kis szünet után próbálkozhatunk megint, előbb-utóbb általában magukhoz engednek minket, figyeljük a jelzéseiket, gyakrabban néz-e ránk, esetleg ha hozzá szólunk, akkor már kapunk egy mosolyt, felénk nyúl stb… ilyenkor kövessük le az ő irányunkba tett lépéseit!

Ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy bármilyen életkorú is egy gyermek, ha ő nem akar valakihez odamenni, nem akarja, hogy őt megérintsék, megpuszilják, akkor soha ne kényszerítsük, teljesen mindegy, hogy hány éves! Figyeljünk fel arra, ha egy nyitott, barátságos gyermek egy-egy emberrel nem akar közelebbi kapcsolatot teremteni, akkor annak oka van. Próbáljunk rájönni, hogy miért nem! Ha megoldható, akkor segítsünk benne, ha nem, akkor fogadjuk el, hogy az adott személyt elkerüli gyermekünk! Ez különösen érvényes ellenkező nemű személyek (barátok, családtagok, ismerősök, idegenek) esetén.

Az állatoktól való félelem az állatok viselkedése miatt (hirtelen mozdulatok, ismeretlen hangok stb.) ösztönösen megjelennek, ugyanakkor csak akkor maradnak fenn, ha a gyermek számára fontos személyek (szülők, nagyszülők, gondoskodó felnőttek – bébiszitter, bölcsis néni, óvónéni stb. ) viselkedésükkel megerősítik. Ha például, édesanya nyugodt marad egy pók, egér, kutya láttán akkor a gyermek is ezt a viselkedést fogja eltanulni. Azonban ha mi félünk, pánikolunk bizony, akkor gyermekünk is így fog reagálni az állatokra. Hiába mondja a bátor apuci, hogy nem kell félni…..

A szeparációs szorongás mögött ismételten egy újabb kognitív fejlődési ugrás áll. Kezd kitárulni a világ, el kezd kúszni, mászni, azonban a világ felfedezéséhez, a mindennapi történések nagy részéhez anyai segítség kell. Ez a kiszolgáltatottság, a kíváncsiság, a felfedezés vágya, és az emlékezeti képesség fejlődése együttesen beindítja a szorongást. Ez a szorongás 1-2 hónap alatt elmúlik, ha ügyesen kezeljük. Egyensúlyt tartunk abban, hogy vele is maradunk, akár úgy, hogy mi végezzük a dolgunkat, ő pedig a sarkunkban van, és abban, hogy egyedül is hagyjuk játszani, illetve más felnőttel. Ilyen esetben mindig mondjuk meg, hogy most pl. “anya elmegy a boltba, és utána jön vissza, addig a Nagyival leszel”. A távollét idejét, illetve a távolságot fokozatosan növeljük. Először csak egy másik helyiségben legyünk, amíg a másik felnőtt vigyáz rá, majd az udvaron, majd ugorjunk ki valahova 5 percre, 15 percre fél órára is így tovább. Mindig tudjon róla a gyermek, hogy hol vagyunk és erősítsük meg, hogy visszajövünk. Tartsuk be, amit ígérünk. Még akkor is, ha nincs időérzékük a babáknak. Azért az 5 perc és a 2 óra között ők is érzik a különbséget.

Óvodáskorban a veleszületett félelmek szép lassan kikopnak, kivéve a fájdalomtól való félelem. Ugyanakkor megjelenik a mesefiguráktól, szellemektől és szörnyektől, valamint a rablóktól, betörőktől való félelem, illetve az anticipált félelmek – azaz ismét óriásit fejlődött gyermekünk kognitív képessége, hiszen elképzelt, jövőbeni helyzetektől (pl.: orvos, kórház, stb.) fél, ami a memória fejlődését jelzi, hiszen már nem a most és itt szituációjától függ a félelem. Ezen félelmek gyakran szülői megerősítő viselkedés (anya is fél a vérvételtől) nélkül is megjelennek, azonban ha a szülő nem fél, akkor hamarosan el is múlnak. Kivételt képez, ha a gyermeknek valami traumát kellett átélnie (pl. komolyabb kórházi kezelés) vagy rendszeresen ki kell tennünk fájdalommal járó helyzetnek (rendszeresen fájdalommal járó, akár csak kicsivel is, beavatkozások, kezelések – infúziós kezelés).

Ugyan a szociális félelmek igazi terepe az iskoláskor, azonban a szele megérinti a gyerekeket már óvodáskorban, különösen, ha nem megfelelő szociális fejlődést biztosít az óvoda, esetleg a szülők, nagyszülők megszégyenítő viselkedése fennáll („nézd meg Barbi mennyivel ügyesebb, mint te”).

A kiskamaszokra, a serdülőkorra jellemző legkínzóbb félelmek ateljesítményszorongás, illetve az elutasítástól/kiközösítéstől való félelmek, azaz a szociális félelmek/szorongások. Tudom, hogy a siker manapság kitüntetett helyet kap az emberek értékrendjében. Nincs is ezzel semmi baj, azonban, ha erre túl nagy hangsúlyt fektetünk a kudarcok pozitív megélésének, illetve magának a tapasztalatok megélési fontosságának kárára (pl.: társasjátékok), akkor gyermekünk csak hajszolni fogja a díjakat, ötösöket, de élvezni nem tudja majd az eredményeit, ráadásul nagy eséllyel leszkudarckerülő személyisége. Aminek következtében, állandóan szorongani fog az esetleges kudarcoktól, vesztes helyzetektől, s így kimarad a társas kapcsolatokból, túlzottan versengő, akaratos, vagy visszahúzódó, és nyíltan szorongó lesz. Szerintem egyik életmegélés sem az, amit gyermekeinknek szánunk!

Konkrét félelmek megjelenését illetően 5-7 éveseknél felerősödhet a sötéttől, a magasságtól, illetve az elveszéstől, haláltól (szülők a halálától) való szorongások, félelmek. A kisiskolásoknál továbbra is fennállhatnak abetörőktől, villámlástól, repülőtől, haláltól, illetve a szellemektől és lényektől való félelmek. Serdülőkorban a szociális félelmek és a teljesítményszorongásmellett tovább erősödhetnek a szeretett személy/kis kedvenc elvesztésétől, a saját haláltól való félelmek, csökkennek a fájdalomtól, a sötéttől és az állatoktól való félelmek, és megjelenhetnek az első szorongások a szexualitással kapcsolatban. 16-18 évesen pedig megjelennek az elsőegzisztenciális félelmek, az élet értelme, a kiteljesedés, az anyagi biztonság megteremtésétől, valamint a családalapítással kapcsolatos félelmek.

Mit tehetünk és mi az, amit NE tegyünk:

Szülői attitűd, viselkedés és hiedelmek, hitrendszerek, a gyermekek testi, kognitív és érzelmi fejlődésének ismerete

Az egyik legfontosabb, és egyben ami a legnagyobb segítség is gyermekeinknek szorongásaikkal való leküzdésükhöz az a szülők viselkedése, problémamegoldása. Tanuljuk meg mi magunk is leküzdeni félelmeinket. Nem az a lényeg, hogy félrevezessük a gyereket, hogy mi nem félünk semmitől, hanem az, hogy ha van 1-1 félelmünk, azt mi hogyan küzdjük le. Fejlesszük ismereteinket gyermekeink képességeivel kapcsolatban (a gyerekek nem “kisfelnőttek”! Nagyon okosak, azonban világlátásuk, kognitív és érzelmi világunk eltér a felnőttekétől.

Építsük be a gyermek életébe a Gyógyító meséket, amelyek úgy vannak felépítve, hogy életkoruknak megfelelően a mesefeldolgozás enyhítse a gyermekek szorongását, fejlessze én-erejüket. Egy-egy mesét többször is olvassunk el, majd hétvégén készítsük el papírból a szereplőket és játsszuk el a történetet, úgy, hogy gyermekünk akár kipróbálhatja az összes szerepet, de a problémát megoldóét mindenképpen!

Ehhez könyvjavaslatom:

Gerlinde Ortner: Gyógyító mesék – Avagy hogyan segítsen a szülő a gyermeknek a félelem és agresszió leküzdésében

Gerlinde Ortner: Új gyógyító mesék

Betegségtünetek

Látszólag ok nélküli gyomorfájdalmak, láz, bepisilések, bekakilások stb.

Itt minden esetben először egyeztessünk a gyermekorvossal, hogy van-e valamilyen szervi vagy kór oka a tüneteknek. Minden esetben figyeljük meg, hogy milyen körülmények előzték meg a tüneteket, talán látunk valamilyen mintázatot (mindig keddenként, amikor….), illetve mi változott a gyermek életében. Ha a tünetek mögött nincs orvosi magyarázat, és 1-2 hétnél tovább fennállnak, akkor érdemes lelki segítőhöz, pszichológushoz, kineziológushoz fordulni.

Tik, körömrágás stb. megjelenése

Ebben az esetben az egyik legfontosabb ismételten, hogy beazonosítsuk, hogy mikor jelent meg és milyen körülmények között jelent meg a tünet. Ezek egyértelműen a szorongás nagyon gyakori viselkedéses tünetei. A legfontosabb, hogy ezeket ne tegyük szóvá, ne mondogassuk, hogy hagyd már abba, ne büntessük. Ettől a frusztráció csak nő a gyermekben és egyre rosszabbodnak a tünetek. Igyekezzünk több mozgást, megnyugtató körülményeket, több alvást, kreatív élményfeldolgozást (közös játék, beszélgetés, gyurmázás, bábozás, esténkét kicsit több összebújás) és gyengédséget vinni a gyermek életébe. Ha tudjuk, hogy mi lehet a kiváltó ok, mert egybeesik a történés és a tünet kezdete (kórházi kezelés, hosszabb idő a szülők nélkül, konkrét történet, amiről állandóan mesél), akkor azt a témát hozzuk be gyakran a közös játékokba, beszéljünk róla, olvassuk el a mesét, mondjuk el a történetet fáradhatatlanul, újra és újra. Ha két-három héten belül nem javul, akkor mindenképpen érdemes lelki segítőhöz fordulni!

Alvásproblémák, lefektetési nehézségek:

Érdemes hat-hónapos kora előtt átköltöztetni csemeténket saját kis szobájába, és ott lefektetni megelőzve a szeparációs szorongást, s így nagyobb eséllyel tud egyedül, szorongások nélkül aludni gyermekünk.

Nagyon fontos, hogy legyen lefektetési rituálénk, rutinunk, amit tartsunk is be. Mindig ugyanolyan sorrendben és ugyanabban az időben végezzük az esti teendőket (elpakolás, vacsora, tisztálkodás, esti mese, alvás).
Kerüljük este a tévé vagy on-line meséket, ezek ugyanis az intenzívebb képviláguk, és az általuk okozott érzelmi intenzitás feldolgozása okozta megterhelés miatt nem hogy nem nyugtatnak csendesítenek és elálmosítanak, hanem sokkal inkább feszültebbé teszik a gyerekeket és nehezebb lesz nekik elaludni.

Szintén kiemelt jelentőségű, hogy iskoláskoráig ne hagyjuk el a délutáni alvást – akkor sem, ha így könnyebb lenne este lefektetni. A gyerekek fejlődésére irányuló kutatások szerint a délután nem alvó gyerekek mind fizikailag, mind mentálisan fáradtabbak, ezért általánosságban is sokkal nyűgösebbek, „hisztisebbek”, rosszabbul reagálnak az új ingerekre és kognitív, érzelmi fejlődésük is sérül a rosszabb élményfeldolgozás miatt.

A szörnyek, szellemek, ijesztgető lények ellen használjunk varázslatot(csoda légfrissítő, mondóka, dal, stb.,illetve gyurmázzuk/rajzoljuk meg a félelmet kiváltó lényeket és zárható dobozba börtönözzük be őket (doboz anyáéknál, kulcs lehet a gyerkőcnél), amelyek megvédik őt, amíg alszik és így nem kell félnie! Kognitív sajátosságaik miatt a gyerekeknek sokat segítenek kiskamaszkorig, ha kihasználjuk a varázslatokat, ezzel nemcsak a félelmeiket tudják kezelni, hanem a tanult tehetetlenség helyett a tanult leleményességet erősítjük meg, amely később nagyon jól jön majd a problémamegoldó képesség fejlettségét illetően.

Tegyünk néhány csepp mandarin-olajat (ne levendulát) párnájára, vagy az ágya mellé egy kis illatpárnára, segít a nyugodt alvásban.

Néhány alapszabály!

Nincs szomorúbb a gyermek számára, mint, hogy a félelmeit nem értik meg, kinevetik, megszégyenítik, bagatellizálják szorongásait! Soha ne tegyünk ironikus megjegyzéseket, ne nevessük ki, és ne legyintsünk egyet, mondván, hogy buta vagy, szellemek márpedig nincsenek! Ezzel nemcsak, hogy fokozzuk a szorongást, a gyerekek kétségbeesését, hanem a bizalmukat is eljátszik! Ne csodálkozzunk rajta, ha később nem osztja meg velünk problémáit!

A gyermekek nagyon érzékenyek a környezetükre így, ha családi, hosszan tartó anyagi gondokkal küzdenek a szülők, akkor az ő szorongásaikat, párkapcsolati problémáikat – még ha nagyon figyelnek is arra, hogy a gyerekek ne vegyenek észre semmit – akkor is megérzik. A tünetek megjelenésénél érdemes nemcsak a gyerekek életét, a mindennapjait, hanem saját magunk életére, stressz-szintjére is gondolni! Ne legyünk restek és kérjünk családkonzultációt! Ettől nem vagyunk bolondok, csak emberek, akik egy kívülálló szakember segítségét kérik. Mivel másabb egy szakember, mint egy barát, édesanya vagy legjobb barát? Nos, a szakembernek több ismerete van egy gyermek fejlődéséről, a párkapcsolati, családi dinamikákról és azok hatásairól, nem részre hajló és nem befolyásolják saját kudarcélményei, szülői elvárásai, szorongásai (már ha jó szakember 🙂 !

Ha mi magunk idegesek vagy feszültek vagyunk, akkor csak rontunk a helyzeten! Ilyen esetben, ha tehetjük, adjuk át a gyermeket más felnőttnek, és mi magunk 10-20 percnyi stresszoldással nyerjük vissza a lelki nyugalmunkat és türelmünket. Akkor is, ha a gyermek azért őrjöng, hogy én anyát akarom, mert „én csak anyával tudok elaludni, apával akarok ebédelni/játszani stb.”. Ideges, feszült szülő a gyermek bizonytalanságát, félelmeit erősíti fel, s így egyenes út vezet az órákig tartó sírásig, toporzékolásig.

Ha a szorongásos tüneteket nem sikerül 2-3 hét alatt enyhíteni, sőt egyre súlyosabbak, akkor mindenképp javasolt szakemberhez fordulni!

Reményeim szerint sikerült néhány hasznos javaslattal élnem, amelyek segítenek Önöknek és csemetéiknek egy kiegyensúlyozottabb világot felépíteniük és megélniük!

Forrás: http://lehetosegekhaza.hu/segitseg-szuloknek/mit-tegyunk-ha-szorongfel-a-gyerek-gyakorlati-utmutato


Szólj hozzá