Cikkek

Gyermekeink egészsége a mi felelősségünk

Egy nemrég készült felmérés szerint európai országokat tekintve Magyarországon a legnagyobb az elhízottak aránya. Napjainkban, Európában és hazánkban a népesség több mint 50 százaléka legalább túlsúlyos és több mint 20 százaléka elhízott. De talán a gyerekek körében jobb a helyzet? Sajnos nem. Náluk minden negyedik gyerek számít túlsúlyosnak. A helyzet kialakulásának hátterében a kockázati tényezők összeadódnak. Ez nem…

bővebben

Van-e egészségnevelő hatása a menzareformnak?

Tavalytól (2017. januárjától) hatályba lépett a közétkeztetési rendelet, mely igen szigorúan szabályozza az oktatási intézmények által biztosított étkezést. A szülők vegyesen fogadták a “szankciókat”, hiszen a mérlegnek két oldala van. Egyfelől fontosnak tartják az egészségnevelés megkezdését már iskolás (akár bölcsődés) korban. Jó tudni, hogy a gyerek tányérjára megfelelő mennyiségű zöldség, gyümölcs, teljes kiőrlésű gabona, kevesebb zsír, cukor és…

bővebben

Biztos a tej miatt van… néhány gondolat a laktózérzékenységről

Bizonyára Te is gyakran hallod valakitől, hogy puffadást, hasmenést okoz neki néhány étel/ital. Gyakran nem is tulajdonítunk neki jelentőséget, mégis lehet, hogy könnyen elkerülhető lenne. Az emberek nagy többségénél élete során kialakul valamilyen fokú laktóz intolerancia. De mi is az a laktóz? A laktóz, azaz tejcukor, a tejben és a tejből készült termékekben található szénhidrát. Ez egy több…

bővebben

A jóga

A jógával, mint mozgásformával való ismerkedés alapja szerintem a fogalom tisztába tétele. Ebben szeretnék segíteni. Mit jelent nekem ? Sri Chinmoy szavait kölcsönvéve: a jóga önmagam legyőzése. Számomra egy mozgó meditáció. Személy szerint én ebben a mozgásformában leltem igazán magamra, mert rendszeres végzésével a fizikai hatásokon túl mentálisan is átformálódik minden gyakorló. Szeretem, hogy az órák könnyedebbé, szebbé teszik…

bővebben

Immunrendszer erősítése jógával és azon túl

A légzés a legfőbb energiaforrásunk, mégis tüdőkapacitásunkat általában csak 30%-ban használjuk. A légzőgyakorlatok olyan módszerek, melyekkel elérhető a légzés tudatosságának fokozása, a helyes légzés kialakítása, és melyekkel felébreszthető, aktiválható, tudatosan irányítható és szabályozható az életenergia. A légzőgyakorlatok gyógyhatásukról is ismertek, rendszeres és elmélyült gyakorlásuk számos betegséget szűntet meg. Segítek, hogy kicsit megérts miként is hat a jóga az…

bővebben

Fogyás és erősítés jógával? Naná! :)

A jóga 99% gyakorlás és 1% elmélet (Pattabhi Jois). A jóga egy teljesen gyakorlatias dolog, melynek megvannak a tradicionális alapjai, de semmit nem kell elhinni, hanem meg kell tapasztalni személyesen, például, hogy milyen az, amikor változol, és ezzel hogyan változik a világ körülötted. Egy több ezer éves szellemi rendszer, mely Indiában már több mint négyezer éve ismert, és…

bővebben

Nyújtani, nyújtani, nyújtani

Teljesen mindegy, hogy mit gondolsz a futásról, hogy miért futsz, mennyit, milyen tempóval. Előbb-utóbb szembejön egy olyan sérülés, fájdalom, ami miatt kénytelen leszel elfogadni a futás egyik legfontosabb alapigazságát: az izomzat meghálálja a gondoskodást - és sérülést okoz annak elmaradása esetén. Nyújts! Ahogy máskor és máshol már olvashattad tőlem, a futást az egyik legnagyszerűbb, legdemokratikusabb sportnak tartom. Azon…

bővebben

AZ ÁLLÓKÉPESSÉG szerepe a sportedzésben, az atlétikában és a különböző játékokban

Az állóképesség a szervezet azon képessége, amely a nagy mértékű fizikai terheléshez szükséges energiákat biztosítja hosszú időn át. Így az állóképesség a hosszú fizikai igénybevétel (sportolás, munkavégzés) egyik előfeltétele. Az állóképesség függ a keringési, légzési és az anyagcsere rendszerek minőségétől, a mozgáskoordinációtól, és az izomzat felépítésétől. Állóképesség fejlesztése Az állóképességünk akkor fejlődik, ha a szervezet edzés, illetve egyéb…

bővebben

Mi is az a core izom?

A core, angol szó, magot jelent, valaminek a közepét, legbenső részét foglalja magába. Az emberi test esetében a lumbális gerinc körüli és a medence közvetlen közelében lévő izmokról, kötőszövetekről beszélünk. A core szóval bizonyos izomcsoportokat illetünk. Melyek ezek az izomcsoportok, amik a core izmok közé tartozik? Konyhanyelven mondva a hasüreget körülvevő izmokról beszélünk. Lássuk hát a felsorolást :…

bővebben